Napelem rendszer családi házra és kocsmára

A kor előrehaladtával egyre kevésbé szeretek kocsmába járni. Régen minden baráti társasággal volt egy-két közös törzshelyünk, ahol hétvégénként, vagy egyéb alkalmak adtán összegyűlhettünk, és iszogatás mellett jól éreztük magunkat beszélgetés és kocsmasportok űzése közepette.

Most már úgy érzem, hogy ha ingerem van az ilyes fajta szórakozásra, akkor inkább elmegyek egy jó koncertre, vagy egy jó buliba, és az italozást meghagyom a fiatalabb korosztályoknak, vagy azoknak, akik tényleg lételemükként kezelik a kocsmatúrákon való részvételt.

Nem rég találkoztam egy volt kolléganőmmel, Andival, akivel korábban imádtunk kocsmáról kocsmára járkálni szombat esténként. Furcsállotta is, amikor átinvitáltam az albérletbe azzal a címszóval, hogy van otthon néhány üveg finom borom, és némi édességem, ami elengedhetetlen kelléke lehet egy kiváló csajos estének. Ő ezt egyből úgy értelmezte, hogy párnacsatázós pizsama partyt akarok rendezni, amikor is a közelgő tavaszról, és az emiatt elengedhetetlen újruhák beszerzéséről beszélgetünk főleg a megszokott kocsma bulik helyett. De Andi talpig úri hölgy, s nem éreztette velem a félelmét, már csak akkor derült ki ez számomra, amikor túl voltunk az első üveg elfogyasztott borunkon.

Ahogy elmondta az aggodalmait, ráeszméltem, hogy valóban kicsit olyan, mintha befordultam volna, de azért próbáltam vele megértetni, hogy bármi másra kapható vagyok, csak a kocsmatúrák és az ott végbemenő sztorizgatások nem kötnek már le annyira. Elfogyott még egy üveg bor. Addigra komolyan elkezdtem attól rettegni, hogy lehetséges, hogy valóban egy nyugdíjasnak nagyobb társasági élete van, mint nekem, ezért az alkoholtól felbátorodva rávettem Andit, hogy induljunk el egy, a hagyományainkkal szakító kocsmatúrára. Annyi kikötésem volt, hogy csak olyan helyekre mehetünk be, ahol még korábban nem jártunk, és ahol az átlag életkor 25-40 közötti intervallumra tehető.

Felkerekedtünk hát, már kicsit spiccesen, és bevettük a várost. Még nekem is nagy meglepetést okozott, hogy ennek a két kritériumnak is igen kevés söröző és borozó felelt meg, de nem engedtem az elhatározásomból.

Az éjszaka alatt öt helyen jártunk sikerrel, és mindenhol új élményekkel gazdagodtunk, ám igen kevés az, amit ezek közül a pozitív jelzővel illetnék. Általában az volt a problémánk, hogy olyan hangos volt mindenhol a zene, hogy nem értettük egymás szavát, vagy pedig olyan ittasak voltak az emberek, hogy azt kívántuk bár csak az ő szavaikat sem értenénk.

Ám az utolsó kocsma igazi pozitív csalódás volt mind a kettőnknek. Igaz sem a kocsma nevét nem tudjuk, sem azt, hogy pontosan merre is található, de az bizonyos, hogy Budapest egyik külső kerületében értünk célt. Itt egy kedves, környezetmérnökökből álló csapattal ismerkedtünk meg, akik ugyan már nem voltak szomjasak az érkezésünkkor, de ennek ellenére messze értelmesebbek voltak, mint a korábbi helyeken megismert emberek összesen.

Rengeteget meséltek nekünk a munkáikról, mivel jó hallgatóságnak bizonyultunk. Utólag visszaemlékezve az esetek nagy részében csak helyeslően bólogathattunk üres tekinteteink kíséretében, de akkor és ott meg voltunk arról győződve, hogy isszuk a szavaikat és mire reggel lesz, mi is szakértőkké válhatunk a témában.

Kiderült, hogy a mérnökök között volt a kocsma tulajdonosának és működtetőjének a fia, és hogy a kocsma felett az ő családi fészkük kapott helyet. Akkor vettük észre, hogy valójában az egész hely eltérő a külső kerületekben megszokott csehóktól. Minden környezetbarát kialakítású volt, sőt kiderült, hogy egy pályázatnak köszönhetően az előző évben kialakították a kocsma és a családi ház napelemes rendszerét is. Ekkor már túl voltunk a kicsit spicces állapoton és sokkal inkább az ittas jelző volt ránk igaz, ezért addig győzködtük a fiúkat, amíg megmutatták nekünk a speciális berendezést.

Az este végén aztán elnézést kértem Anditól, valóban igaz, hogy még mindig lehet így is mulatni az időt, csak több energiaráfordítást igényel az, hogy megtaláljuk az ilyen estékhez legideálisabb helyszíneket és társaságot is.