Motoros találkozó a kocsmában, a beszélgetés témája pedig mi más lehet, mint a jó bukósisak?!

Kocsmárosként az ember rengeteg vendéggel találkozik, akik néhány ital, vagy étel elfogyasztása mellett és közben elmesélik az életük nagy dolgait, az emlékeiket, amik foglalkoztatják őket és lényegében bármit, ami eszükbe jut.

bukósisak

A mai napig meg vagyok vele elégedve, hogy ezt a szakmát választottam, mert sosem unalmas az életem. Habár sokan gondolhatnák azt, hogy egy kocsmát vezetni unalmas, undorító és akár még veszélyes is lehet, ők bizony erősen tévednek.

Az elmúlt évtizedek során szinte alig akadt gondom olyan vendéggel, aki akármilyen szinten is problémás lenne. Azt vettem észre, hogy a célközönség két csoportra osztható: Vannak a törzsvendégek és az úgymond idegenek.

A törzsvendégek már évek óta ide járnak, vannak, akik napi szinten, egyesek pedig csak hétvégén, de őket is jól ismerem. Nem csak azért, mert itt vidéken tényleg mindenki ismer mindenkit, hanem azért, mert a törzsvendégek imádnak beszélni. Megosztják velem, hogy mi történt a munkahelyen és a családban, függetlenül attól, hogy az adott dolog jó, vagy éppen rossz volt-e. Olvastam már arról, hogy a nagy városokban nem ilyenek az emberek. Ott mindig csak a kellemes, büszkélkedni való dolgokat osztja meg az ember másokkal, a rosszakról pedig hallgat, mint a sír. Örülök, hogy itt nálunk más a helyzet.

A legutóbbi hétvége nagyon érdekes volt a mi kis kocsmánkban. A szokásos, délutáni csöndet hirtelen motorbúgás törte meg. Eleinte azt hittem, hogy csak egy motoros csoport halad át a városon, és mivel a kocsma pont a főút mellett van, ezért mindent hallani lehet, kíváncsiabbnak pedig akár az ablakon keresztül látni is. Nekem is felkeltette az érdeklődésemet ez a hirtelen jött zaj, szóval odasétáltam az ablakhoz és megláttam, hogy vagy húsz-huszonöt motoros parkolt le előttünk, az út mentén. Lezárták a motorjaikat, mindenki megfogta a maga bukósisakját és elindultak az ajtó felé.

Meglepődtem, mivel általában tudni szoktam arról, ha a környéken valami különlegesebb program van, de úgy emlékeztem, hogy mostanában nem várunk egy csapat motorost errefelé. Mindegy, attól még örültem neki, hiszen így még érdekesebbnek ígérkezett ez a délután.

Mindannyian bejöttek, leültek az asztalokhoz, levették a bőrkabátjaikat, a bukósisakokat az asztalra tették és vártak. Úgy tűnik ők nem tudták, hogy felénk az a szokás, hogy a pultnál kell kérni, de mivel nem akartam elesni a várható bevételtől, inkább megfogtam a tálcámat és odamentem minden asztalhoz, felvenni a rendelésüket. Miközben hallgattam, hogy ki mit kér, nem állt meg körülöttük az élet, hanem jó kedvvel éppen arról diskuráltak, hogy ki szerint milyen a jó bukósisak , és habár abban nem értettek egyet, hogy melyik a legjobb márka és festés, azt mindannyian fontosnak tartották, hogy egy igazi motoros viseljen bukósisakot, mert fontos a biztonság. Éppen emiatt, alkoholtartalmú italokat senki sem rendelt, mindannyian csak egy-egy üdítőt és némi rágcsálni valót kértek.

Sokan azt gondolják, hogy a motorosok ijesztő és vad emberek, pedig ha valaki látta volna ezt a csoportot, aki betévedt hozzám, akkor könnyedén rájöhetett volna arra, hogy ez nem így van. Igazi szelíd motorosok voltak, akik felülnek a chopperjeikre és a sebességhatárokat betartva, bukósisakkal és védő ruhákkal felszerelve, szigorúan alkoholmentes italokat fogyasztva szeretnek kirándulni szerte az országban.

Amikor rákérdeztem, hogy mi szél hozta őket errefelé, akkor az egyik úr elmondta nekem, hogy reggel óta úton vannak, és még kétszáz kilométer vár rájuk, de mindannyian megszomjaztak és szerettek volna pihenni egy kicsit, ezért úgy gondolták, hogy betérnek hozzám, mert hívogatóan nézett ki a kocsmám kívülről. A lelkemnek nagyon jól esett ez a dicséret, úgy éreztem, hogy volt értelme annyi muskátlit ültetni az ablak ládákba, arról nem is beszélve, hogy így lehetőségem nyílt arra, hogy megismerjek néhány szimpatikus embert, még ha csak egy rövid időre is.